![](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearnings/bLvNfvbg0ul8jTjMXcGGviGGxStDbLaCMU2PkFsG.jpg)
A Bringasuli oldal eredetileg egy, az Erasmus+ program támogatásával megvalósuló projekt (Safe4Cycle2) keretében jött létre, melynek célja egy komplex online kerékpáros oktatási anyag összeállítása volt, mely egyaránt célozza a 4-6. évfolyamos diákokat, illetve az őket tanító pedagógusokat, de még azokat a szülőket is, akik fontosnak tartják azt, hogy gyermekük kerékpáros közlekedési ismereteket szerezzen.
Minden gyerek szeret bringázni - ebből az alapvetésből indul ki a Safe4Cycle2 projekt. Ahhoz azonban, hogy biztonságosan tudjanak kerékpárral közlekedni a gyerekek, szükségük van egy kis segítségre - a projekt keretében fejlesztett weboldalunk az elméleti alapok megtanulásában szeretné támogatni a gyerekeket játékos formában.
Kik vagyunk és miért csináljuk?
- Partnerek | A Bringasuli honlap alapját képező, az Erasmus+ program keretében megvalósult Safe4Cycle2 projekt négy partner együttműködésében valósult meg: a vezető partner Vuelta Sportegyesület (Magyarország) mellett a Marosszéki Közösségi Alapítvány (Románia), a Bikeability Trust (Egyesült Királyság) és a Mariborska kolesarska mreža (Szlovénia) vesz részt a nemzetközi projektben.
- Tapasztalat | Mind a négy szervezet kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkezik a partnerországokban a kerékpáros oktatás területén. Gyerekeknek szóló programjaik éppúgy vannak, mint a tanárokat vagy leendő oktatókat célzó képzéseik.
- Változó világ | A gyerekek - akár tetszik, akár nem - lépten-nyomon kezükbe veszik az okostelefont, a tabletet vagy a laptopot. Ezek az eszközök lehetnek azonban az oktatás hatásos csatornái is, ha megfelelő tartalmakkal segítjük a gyerekeket, tanáraikat, szüleiket.
- Változatlan igények | Mint már említettük, a gyerekek szeretnek bringázni, ráadásul egyre népszerűbbé, divatosabbá válik a kerékpáros közlekedés, vagy éppen a szabadidő eltöltése a nyeregben ülve. A biztonságos kerékpározásnak az alapjait azonban mindenkinek el kell sajátítani ahhoz, hogy élmény legyen a tekerés.
- Célok | A projektpartnerek célja az, hogy olyan, bárki által szabadon felhasználható komplex oktatási anyagokat készítsenek, amelyek egyszerre segítik a 9-12 éves gyerekeket felkészülni a bringázásra, és tanáraik felkészítését a megfelelő ismeretek átadására. Természetesen az érdeklődő szülőknek is segítségükre lehet a Bringasuli honlap, ha foglalkozni szeretnének gyermekükkel.
- Eszközök | Az interaktív videók segítségével egy-egy jellemző forgalmi helyzetet dolgozunk fel, a videók végén megjelenő kérdések pedig segítik a megszerzett tudás elmélyítését; az interaktív munkafüzet 10 különböző témakört dolgoz fel három-három tanegység segítségével; a tanári e-learning felület az ismeretek mélyebb feldolgozását segíti, megfelelő hátteret adva a pedagógusoknak az tudás átadásához.
Hogyan segíti a mindennapi munkát a kerékpáros közlekedésre nevelésben a Safe4Cycle2 oldal?
- Interaktív oktatóvideókkal | Az Interaktív videók menüpontban számos bringás közlekedési helyzetet dolgoztunk fel, több témakörben. A különböző szituációk végén a kérdések segítik a tudás pontosítását, elmélyítését. A regisztrált gyerekek a helyes válaszokért pontokat kapnak, aki pedig összegyűjti az összes megszerezhető pontot, egy oklevéllel - és persze a megszerzett tudással - lesz gazdagabb a játék végén.
- Interaktív munkafüzettel | Az Interaktív munkafüzet menüpontban egy 10 fejezetből álló interaktív tananyag segíti a biztonságos kerékpáros közlekedéshez szükséges ismeretek megszerzését. Az egyes tanegységek megfelelő alapot biztosítanak egy-egy témakör alaposabb megbeszéléséhez a diákokkal, melyet esetenként (tanárként regisztrálva és bejelentkezve a rendszerbe) pdf-ként letölthető háttéranyagok is segítenek. Az a tanuló, aki az összes feladatot sikeresen teljesíti egy fejezeten belül, egy "kitűzőt" kap jutalmul - aki összegyűjti mind a tíz kitűzőt, az a tudáspróbán (azaz egy teszten) méretheti meg magát - a sikeres teljesítők ebben az esetben is oklevelet kapnak.
- Tanári e-learning anyaggal | A pedagógusok felkészülését is segíteni szeretnénk olyan elektronikus oktatási anyaggal, amely bővebben, részletesebben tárgyalja a gyerekek ismeretanyagát. Minden tanegység esetében a gyerekek tananyagához mutató linkkel segítjük a munkát.
- Komplexitás | A Bringasuli oldalon minden ismeretet igyekeztünk összegyűjteni, ami segíti a gyerekek tanulását, illetve a pedagógusok felkészülését, így nem kell minden egyes tanóra előtt különböző helyekről összevadászni, összeollózni a (sok esetben szakmailag kétséges minőségű) feladatokat, információkat.
- Tanulócsoportok létrehozása | Ha tanárként regisztrálsz a rendszerbe, akkor csoportokat hozhatsz létre a Csoportok menüpontban. A "Csoport létrehozása" gombra kattintva adhatsz nevet új csoportodnak, amelyet rögtön létre is hoz a rendszer, egy kódot generálva az adott csoporthoz. Ezt a kódot kell kiküldened a gyerekeknek, ők ezzel a kóddal tudnak csatlakozni a csoporthoz. A csoporthoz tartozó gyerekek előrehaladását ettől kezdve percről percre tudod követni a felületen.
Arról, hogy hogyan működik az oldal, a Hogyan használd? menüpontban találsz információkat. Érdemes (bár nem kötelező) mind tanárként, mind diákként regisztrálni a felületre, mert elérhető néhány olyan plusz funkció is, amelyek a tanításban segíthetnek: tanulócsoportot csak regisztrált tanár tud létrehozni, és tanulócsoporthoz csak regisztrált diák tud csatlakozni.
A tanári e-learning anyagról és az akkreditált továbbképzésről a következő tanegységben olvashatsz részletes információkat.
Fejezetek
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/txdzD8jwrxivBdM8DT6Drt9EjqtBzMoYTD8AToyW.jpeg)
0. Mielőtt bringára ülnél - A gyalogos közlekedés szabályai
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/sb4YiRnzCauViqZAtzo6OGMf2MQ1avfRQmcUW7CW.jpg)
1. Hogyan válassz biciklit?
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/Ndl3OrmizS3e7WG2PpUEOQvABTO5PdDd7x4piwQZ.jpg)
2. Milyen felszerelés legyen a bringádon?
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/xrpa0rq7fi5b0eaecknhwhrmtlneoxmzsoopmhee-1628848768.jpg)
3. Mielőtt nyeregbe pattansz
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/XQPKRhEdIze3D4bEUNTIo3h2mCSGyLetJwk1CqL4.jpg)
4. Hol bringázhatsz, és hol nem?
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/EYNb9qqtwMtyqOvpteQQo5Gv46uKFDBJTG1UOlG5.jpg)
5. Mikor van elsőbbséged?
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/Ca874RIqB8mZbZQaGpGHELEvHN44O3pfIVQd0Mar.jpg)
6. Felismered a közlekedési jelzőtáblákat?
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/m3lRy9rKmreIxsr1W7RcDdeKFvrSa8aQASdB2w1R.jpg)
7. Mire figyelj kanyarodáskor?
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/owCRuX5zXxexag2vk5zctagyNDUoHoLVREFJGuDJ.jpg)
8. Hogyan kerülj ki akadályokat?
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/vqEVbfcrVe2WdIHl8mvo4igRVMTgXIgOJHuoMCJB.jpg)
9. Mit jelentenek a közlekedési lámpák jelzései?
![icon](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/GRqyDMKT8o9X1lhKWzaRIyoR2Lmyv2mzPCy2PMQY.jpg)
10. Légy mindig látható!
Jelvények
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/lyHblGeRk3wtG2hrzEGc58CnJx7VLFWRfGl2A11k.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/4AP9WfOA1PgNvLfV51etBazkEoLcn5ShAb21h9S0.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/6n3JMrro7WlasvCJJ6Ois6riN1rSJKQrJUP8Y2yo.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/bKj1BfRWe0lTBaMk5SyZHXgfQwA5kzHc20D9bQUv.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/BzKAX9CGsxa4U5LvI7rMXWe1O12OQOFhQs4A466Q.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/cAxu9QEbLuWIsKHhW2RBCZBZvGVpMpwrHyiboPDd.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/eG2S0WQXpIE3oA2rLzdmFpk4NReYJY9SbIKRCnzL.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/RVeJonaDYuKOwXBLSf7U1hLheKon9EM7skT9oesJ.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/kcWxxhlSDTOcrN2ZMJeiNRlJbaiGjOc7vhqaicSL.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/PUqYOSVLz1pM39jNMf5eGnda7THUwK1Du3PZreNs.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/1GOy1wWcz7qleX3HsAxQ1AyH55PXaCTUni5bwq2q.png)
![badge](https://d1mr66zstfkuss.cloudfront.net/safe4cycle/elearning-groups/GFpILJA6kF4rA2xSS1WxhWh9tOHQjMU8niQFUVN1.png)