Kötelező felszerelések

Közúti forgalomban csak a KRESZ által előírt kötelező felszerelésekkel ellátott kerékpárral lehet részt venni.

Kötelező felszerelések

Ajánlott felszerelések

két, egymástól függetlenül működtethető fék

csengő

borostyánsárga színű pedálprizma

fehér színű első prizma

legalább 2 darab borostyánsárga színű küllőprizma a hátsó keréken

fehér (vagy kadmiumsárga) fényű első lámpa

kormány

piros színű hátsó prizma

piros fényű hátsó lámpa

sárvédő

karos szélességjelző prizma

legalább 2 darab borostyánsárga színű küllőprizma az első keréken

A kötelező felszerelések jogszabályi leírása a köznyelvinél természetesen jóval precízebb, azonban – főleg gyerekeknek – leegyszerűsíthető annyira, hogy mindenki számára érthető legyen.

A kerékpárt a vonatkozó jogszabály – azaz a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről, 116.§ (A közúti közlekedésben részt vevő kerékpárra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek) – szerint fel kell szerelni

  • könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinek működtetését
  • két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat
  • hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat
  • egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával
  • egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával
  • elöl egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel
  • legalább az első keréken legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával); a küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is

Az első, illetve hátsó lámpa a kerékpárt hajtó személyen is elhelyezhető, illetve villogó fényt is adhat. (A vonatkozó jogszabály az elhelyezés tekintetében további pontosításokat is megfogalmaz.)

A kerékpárt fel szabad szerelni

  • oldalán borostyánsárga fényvisszaverővel
  • mindkét oldali lábpedálon elöl és hátul borostyánsárga fényvisszaverővel
  • a hátsó keréken legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával); a küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is
  • a kerékpár bal oldalán, hátul elhelyezett, személlyel vagy tárggyal való ütközéskor visszahajló szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz

A lényeg a gyerekek nyelvén úgy foglalható össze, hogy a kerékpár kötelező felszerelései közé tartozik

  • a két, egymástól külön működtethető fék
  • a csengő
  • a könnyen kezelhető, jól működő kormány
  • a fehér fényű első lámpa, ami villoghat is, és a kerékpároson is lehet; fontos, hogy messziről látható legyen a fénye
  • a piros fényű első lámpa, ami villoghat is, és a kerékpároson is lehet; fontos, hogy messziről látható legyen a fénye
  • a fehér színű első prizma
  • a piros színű hátsó prizma
  • a borostyánsárga (narancssárga) színű küllőprizma, vagy a fényvisszaverő csík a külső gumin (legalább az első keréken, legalább 2 db küllőprizma)

Fontos, hogy a láthatóságot biztosító felszereléseket ne takarja el semmi (pl. kosár, csomagtartó, hátsó kerék, stb.).

Az alábbi párosítós feladatban a logikusan összeillő kártyákat kell egymás mellé rendezni. (Figyelem, az összeillő kártyák éleinek a lehető legpontosabban kell illeszkedniük!)

hátsó prizma

kormányszerkezet

első lámpa

piros színű

piros fényű

fehér színű

hátsó lámpa

első prizma

hangjelző készülék

a külső gumin legalább az első keréken

két fék

külön az első, külön a hátsó kerékre ható

könnyen kezelhető, megbízhatóan működő

fehér vagy kadmiumsárga fényű

fényvisszaverő csík (küllőprizma helyett)

küllőprizma az első keréken

csak csengőhangot adhat

két darab borostyánsárga színű