Bringasuli oktatókat keresünk
2024. március 13.
A BringaAkadémia csapata az Aktív- és Ökoturisztikai Központ támogatásával Bringasuli pilot programot szervez 2024 tavaszán. A pilot program elsődleges célja kipróbálni a Bringasuli iskolai gyakorlati oktatás módszertanának működését országszerte összesen 45 tanulócsoporttal.

Azok jelentkezését várjuk a pilot program megvalósítására, akik korábban elvégezték a Bringasuli pedagógus-továbbképzési programot (vagy elvégzik azt a két áprilisi időpont egyikén), és szívesen adnák tovább a megszerzett tudást a gyerekeknek.
A jelentkezőkkel kapcsolatban támasztott elvárások a következők:
- minimum egy 10-12 fős csoport szervezése (egy jelentkező több csoport szervezését is vállalhatja):
- gyerekek (fő célcsoport: 4-6. évfolyam) jelentkezésének lebonyolítása
- szükséges eszközök – körülbelül 20 darab tányérbója – biztosítása
- iskolai helyszín – iskolaudvar – biztosítása
- iskolai közelében megfelelő helyszín kiválasztása a valós forgalmi körülmények között történő oktatásra
- szükség esetén szülői beleegyező nyilatkozatok összegyűjtése
- csoportonként összesen három alkalommal gyakorlati kerékpáros oktatás lebonyolítása a Bringasuli módszertan alapján:
- 2 tanóra forgalomtól elzárt környezetben (a teljes csoportnak)
- 2×2 tanóra alacsony forgalmú utcákon (a csoport megfelezésével két-két – azonos tartalmú – tanóra a csoport két felének)
- az elvárt, később részletezendő dokumentáció (például jelenléti ívek vezetése, fotódokumentáció, egyszerű szakmai beszámoló) elkészítése az foglalkozásokról az előírt határidőre
- folyamatos kapcsolattartás biztosítása – azaz elvárjuk, hogy oktatónkkal szükség esetén tudjunk kommunikálni a programmal összefüggő kérdésekben e-mailben, illetve telefonon
- programot értékelő kérdőív kitöltése a program zárását követően
A program sikeres lebonyolításhoz a BringaAkadémia a következőket biztosítja:
- a biztos szakmai hátteret (szakmai tanácsadás: javasolt tanmenet, feladatok részletes leírása stb.)
- „kooperáció” lehetőségét: igény esetén országszerte több (később meghatározandó, összesen legfeljebb négy) helyszínen meghirdetünk Bringasuli oktatók által vezetett bemutató foglalkozásokat, amelyek során biztosítjuk a megjelent pedagógusok számára a konzultáció lehetőségét
- két alkalommal (április 9., Székesfehérvár és április 11., Budapest) Bringasuli akkreditált pedagógus-továbbképzési programot szervezünk azok számára, akik szeretnének részt venni a programban, de még nem végezték el a képzést
- figyelemfelhívó plakátot, amely kihelyezhető az iskolában, illetve kiküldhető a szülőknek
- nettó 7000 Ft/óra (mindösszesen nettó 56 000 Ft/csoport) megbízási díjat
- egyes településeken (Tokaj, Győr, Velence, Csákvár, Balassagyarmat, Tivadar, Bükkszentkereszt, Edelény, Békéscsaba, Szarvas, Békés, Gyenesdiás, Szentgotthárd, Mezőkövesd, Szentlőrinc) a lehetőséget a Bringásvándor program keretében beszerzett kerékpárok használatára (ebben az esetben a Bringasuli oktatónak kell gondoskodnia a kerékpárok mozgatásáról a depó és az iskola között, a kerékpárok biztonságos elhelyezéséről a program idején az intézményben, illetve az intézmény vezetőjének nyilatkozatban felelősséget kell vállalnia a biztonságos elhelyezésről)
A programba oktatónak jelentkezni a következő linken található rövid kérdőív kitöltésével lehet:
Azok jelentkezését várjuk, akik tudják vállalni legalább egy csoport szervezését a fenti feltételekkel a 2024-es tanévben. Jelentkezési határidő: 2024. március 27.
2024. március 22-én 15 órakor az érdeklődők számára online tájékoztatót szervezünk, melyre itt lehet jelentkezni: >> LINK <<
A jelentkezések elbírálásánál alapvetően a jelentkezések sorrendjét vesszük figyelembe, ugyanakkor a projektet koordináló Bringakultúra Egyesület fenntartja a jogot egyéb szempontok figyelembevételére is.